Colorspectrum Aramis SE - DEAC Armada Futsal Club 5:3 (2:1)
Férfi futsal negyeddöntő 3. mérkőzés
Az Armada tagjainak délutáni indulásakor a buszajtó záródása előtt azt találtam mondani Kozma mesternek és a játékosoknak, hogy úgy játszanak, hogy ha a mérkőzés végén még szoros az eredmény, akkor baj lehet, mert aligha engedhet meg újabb pofont az MLSZ futsal tagozata magának azzal, hogy a válogatott teljes szakmai stábja, egy sor válogatott játékos, megerősítve nemzetközi és hazai futsal delegálttal hazai pályán még a négybe se kerüljön be egy többnyire "pályakezdő" fiatalokból álló Debrecen ellen.
Frank Tamást szimpatikus szakember, Soós Ferit pedig kifejezetten kedvelem, és hatalmas arcnak tartom, de a harmadik sorsdöntő mérkőzés előtt azért mégis elmorzsoltam magamban egy cifra káromkodást a magyar futsal szervezeti irányítása és felépítése, totális kiegyensúlyozatlansága kapcsán. Mint beharangozónkban írtam "Korunk hétköznapi futsal hőseinek több évtizedes bálványokat kell ledöntenie, előre megírt forgatókönyveket átírnia".
Ghete - Kiss - Siska - Domokos - Sánta kezdővel állunk fel, a padon Szalánczi, Nagy, Berecz, Szentjobbi, Takács, Kövér foglal helyet. Úgy kezdtük a mérkőzést, hogy szemernyi kétséget sem hagytunk afelől, mi itt ma csak valahogy túl akarunk lenni ezen a negyven kínkeserves percen, aztán legyen már vége. Az Aramis ellenállhatatlanul attackolt, akkor és úgy játszották be a labdát védőink mögé amikor csak akarták. Az első percben rögtön két kapufával nyitottak, Ghete pedig cseppet sem unatkozott a játék kezdő periódusában. Bizonyára lehetne indokokat találni az enervált kezdésre, de miért tennénk? A pályán lévő játékosok eddigi futsal karrierjük legfontosabb mérkőzését játszották és gyakorlatilag az öltözőben maradtak. Többször előfordult, hogy a mérkőzések elején bealudtunk aktuális ellenfelünk ellen, de ez a luxus a negyeddöntő 3. mérkőzésén nem megengedhető.
Ahogy teltek-múltak a percek aztán egyre inkább szemet szúrt, hogy az Aramis játékosok valahogy nincsenek fejben a mérkőzésen. Mondom ezt annak ellenére, hogy a negyedik percben hatalmas védelmi hibánkat követően nagyjából 8-10.-ik hatalmas helyzetükből megszerezték a vezetést. Ránk cseppet sem jellemző módon elmaradt a kisegítés és a labda mögé zárás, így gyakorlatilag, mint élő bóják között vezette végig az akciót a vendéglátó. A hazaiak ráérősen kocorászva vezették támadásaikat, melyet rengeteg pontatlan átadással és labdaátvétellel fűszereztek.
A kissé flegma hozzáállást meg is büntette Nagy Zsolt, aki tétovázó védőjét könnyedén lerázva hozta kihagyhatatlan helyzetbe Siska Gergőt. Sajnos védekezésben továbbra is minősíthetetlenül gyengén muzsikáltunk, nyomát sem lehetett felfedezni a hétfői fegyelmezett védekezésnek. Az első 10 percben rengeteg hatalmas helyzete volt az Aramisnak, és elkövették azt a nagy hibát, hogy nem döntötték el a mérkőzést már ekkor.
Az egyenlítő góltól felélénkülni látszottunk, egyre több alkalommal és egyre hosszabban birtokoltuk a labdát. Helyzeteket nem tudtunk ugyan kialakítani, de a labda jelenléte az Aramis térfelén nyugtatólag hathatott minden debreceni szurkolónak. Az addig is gyenge színvonalat sikerült aztán nekünk rém gyengévé rontani, amikor saját térfélen adtunk labdát az Aramis vezető góljához (2:1). Egy ilyen szélről középre passzolt labdáért edzésen is best of Kiszel Tünde sziporkáinak hosszú hétvégés non-stop megtekintése a büntetés.
Finoman szólva is megfogta csapatunkat a bekapott gól, azonban az Aramis továbbra is gyenge iramot diktált, így hagyott elegendő időt nekünk az eszméléshez. A 14. percben 3 az 1 ellen vezethettük kapura a labdát, ám ajtó-ablak helyzetben Siska hosszan passzolt Nagy Zsolt elé, aki így csak belekapni tudott a labdába. Az Aramis vagy kontrára rendezkedett be vagy sértően alábecsülte az Armada erejét, mert a félidő utolsó öt percére kapuja elé szorult és 3-4 helyzetecskénk is volt az egyenlítéshez. Kozma mester a hétfőihez hasonlóan forgatta a sorokat, kevesebb szerencsével ugyan de látható volt, hogy végig bírjuk majd erővel a mérkőzést.
A szünetben két magvas kérdésen forgattam magam:
- láttam-e már ilyen pocsék helyzetkihasználást (Aramis) futsal mérkőzésen?
- létezik, hogy ilyen - magunkhoz képest - gyenge teljesítménnyel mérkőzést tudunk nyerni?
Ha az Armada valós tudását megközelítően játszik a 2. félidőben és az Aramis nem javul fel drámaian, főleg helyzetkihasználásban, akkor nyílt végjáték lesz. Küzdünk, de nem játszunk jól, és így azért nem lehet a négybe jutni. Kell legalább olyan 10 perc extázis a második félidőben, mint ami majdnem minden tavaszi mérkőzésünkön volt.
A második félidőt nem megijedt nyusziként kezdtük, Domokos már az első másodpercekben tesztelte Sikur figyelmét. A színvonalnak meglepetésre volt még hová zuhannia, hemzsegtek a pontatlan átadások, felesleges labdaérintések, céltalan löbbölések. Az Aramis egy centivel sem volt jobb nálunk és elkezdtünk végre játszani. Domokos lőtt oldalhálót négy méterről, majd egy percen belül újabb ziccert hibáztunk, végül Kövér István spiccelését védte Sikur. Az Aramis sikeresen kontrázta meg kinyíló védelmünket, de Ghete egymaga képes volt a nézők idegeinek teljes detronizálására, amikor a leglehetetlenebb helyzetekben is védett.
Egy Ghete védést követő hosszú kidobást követően a hazai kapus dózerolta le éppen fejelő játékosunkat, amiért ő sárgalapot, mi büntetőt kaptunk. Láttunk már ki- vagy sarokrúgást ítélni nem egyszer hasonló szituációt követően a szezonban. Biztos, ami biztos Nagy Zsolt magabiztosan értékesítette a büntetőt (2:2) nyolc perccel a második félidő vége előtt, mellyel egyébként az Aramis 5.-ik faultja is kigyűlt.
Egyenlítésünket követően talán a bírók is úgy érezték, hogy véleményes volt a büntető, ezért minden lélegzetvételüknél szólt a síp, és két perc alatt nulláról ötre hizlaltuk hibapontjaink számát.
Az Aramis az utolsó öt percben jött rá, hogy itt bizony akár még ki is eshetnek és igencsak odatette magát. Görcsösségük és aznapi helyzetkihasználásuk azonban minden elképzelést felülmúlt, mert két alkalommal is sikerült az üres kapu felé illetve luftot lőniük. Csapatunk élvezte a feszültséget és egy-egy villámgyors kontrával, szép felépített támadással hozta a frászt a hazai szurkolókra. Lélektani előnyben voltunk és helyzeteink voltak a vezetésmegszerzéséhez 4 perccel a vége előtt.
A 36. percben aztán Ghete futott rá egy előtt tornyosuló Aramis játékosra miközben játékba kívánta hozni a labdát. Nagyhalál eljátszva és bírók mindenki legnagyobb döbbenetére megfújták a sípot. 10 méteres! Domokos állt a labda mögé és laposan a kapu mellé helyezte a végül sorsdöntőnek bizonyuló pontrúgást.
A hazai középkezdés helyett ugyanis a Sikur által kidobott labdára egy percen belül megtekinthettük Ghete „nagyhalálának” tükörképét a másik oldalon. A mi kihagyott kis-büntetőnkből lőtte meg vezető gólját az Aramis (3:2).
Bár lelkileg valószínű padlón volt a csapat, a hátralévő 3 és fél percben okosan, taktikusan és jól játszott. Előbb Siska került hatalmas helyzetbe, ahol lövés helyet passzolni próbált, ami vagy hosszú lett vagy a társ nem indult időben, mindegy már. Majd Sánta Attila vert 3 méterről Sikurba egy káprázatos bepasszt.
Az Aramis ekkor azonban már nem adott esély számunkra. Előbb Nagy Zsoltra fújtak egy érdekes faultot a sporttársak, mikor hátulról akart egy labdát elpiszkálni. Roni második tízméteresébe csak belekapni tudott Ghete, ami végül a lábai között vánszorgott be a kapuba (4:2).
Az Armada azonban nem volt hajlandó elfogadni a vereséget és 5 a 4 elleni játékban Sánta lopta a csapatot vissza a mérkőzésbe Berecz passzából egy megrajzolt akció végén (4:3).
A mégis könnyed hazai befejezésről egy a felezővonalnál Kiss Attila leszorított kezére három méterről rábombázott labda után négy percen belül megítélt harmadik kisbüntető döntött, melyet Roni kíméletlenül értékesített (5:3). Roni mesterötös!
Az Aramis jelenleg annyival mindenképpen jobb csapat volt, hogy meg tudta tartani az alapszakasz negyedik helyét velünk szemben, és így a hazai pálya minden előnyét élvezve átvergődött rajtunk a legjobb négy közé.
A vereség tanulsága, hogy nem a bírók és nem is az Aramis döntötte el az összecsapást véleményem szerint. Mert nem ők adják el a labdát a kapunk előtt, nem ők hagyják ki a ziccereket, nem ők passzolnak ponttalanul, nem ők maradnak sokszor fejben az öltözőben, és nem ők hoznak rossz döntéseket helyettünk. A hazai pálya előnyének kiharcolására pedig 22 mérkőzés, vagyis a teljes alapszakasz rendelkezésre állt.
Büszke vagyok a játékosaimra, de van annyi realitásérzékem, hogy tudjam sokkal több van bennük ennél. Az már közös felelősség, hogy kis is jöjjön belőlük.
Jövőre erre is figyelni fogunk!
Mert az Armada egyre inkább csapatként néz ki, úgy viselkedik és már csapatként játszani és mérkőzést nyerni is tud. A csapatépítés pedig személyi változásokkal jár, és igen, újra- és újra az alapoktól kell kezdeni az építkezés egy részét. Legalábbis ha erős és szilárd építményre törekszünk.
Az alábbi játékosok 11 mérkőzést nyertek az alapszakaszban és egy ponttal lemaradva a negyedik helyről indulva tisztesen helytálltak a negyeddöntőben:
Angyalos András
Berecz Zsolt
Domokos Imre
Elek Gergő
Ghete Vlad
Kiss Attila
Kövér István
Nagy Zsolt
Siska Gergő
Szalánczi Zoltán
Szentjobbi Roland
Sánta János Attila
Takács András
Varga Dániel
Velkey Ambrus
Nem arra vagyok büszke ahol tartunk jelenleg, hanem arra az útra amelyet megtettünk eddig.
A játékosok számára most a pihenés, míg a vezetők számára az elmaradások rendezése és stabil gazdasági és klubmodell kiépítése következik.
Hajrá Armada!
bőven volt idejük, hiszen a Csömör kisebb késéssel érkezett meg a találkozóra. Kozma Mihály a Szalánczi, Kiss, Siska, Domokos, Szentjobbi kezdősornak szavazott bizalmat, akik ezt már rögtön a mérkőzés elején próbálták is meghálálni. Fél perc sem telt el a találkozóból, amikor elkezdődött a Domokos – Lakos párbaj, csapatunk „Rambója” szinte többször nézett farkasszemet a vendégek kapusával, mint hírhedt névadója az ellenséggel a fimjeiben. A próbálkozások nem vezettek eredményre, azonban a hatodik percben – mindenki meglepetésére -, a Rubeola megszerezte a vezetést Vadászi révén. A bekapott gól után ugyanott folytatta az Armada – és Domokos is -, ahol a találat előtt abbahagyta, sajnos ugyanolyan eredménnyel. A 11. percben azonban kapust cserélt a Csömör, aminek meg is lett az „eredménye”. Bár az első Domokos lövést még hárította a vendég portás, de másodjára már Domokos túl tudott járni az eszén. A 12. percben a vendégek gondoskodtak róla, hogy ne csak az ő hálóőrük legyen foglalkoztatva, Szalánczi védett bravúrral egy szabadrúgást. A 18. percben azonban egymás után két olyan fantasztikus találat született hazai részről, amilyen bombákat még csatatéren is ritkán látni. Sánta kapta meg középen a labdát, tolt egyet rajta, majd pedig határozott és erős mozdulattal kilőtte a bal felső sarkot. Pókháló biztosan nem maradt a helyén. Szinte fel sem dolgozta a Hódos erős létszámhiánnyal küzdő nézőserege a találatot, egy szöglet után állítás nélkül Domokos lőtt bődületes nagy gólt, ezzel már 3-1-re javítva az eredményt. A félidő már csak egy komoly helyzetet tartogatott, de a csömörieknek csak a kapufát sikerült eltalálniuk.
